Életige 2022 augusztus
„Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki
megbocsátanom?
Talán hétszer?” (Mt 18,21)
Máté evangéliumának 18.
fejezete igazán velős, mivel itt Jézus útmutatást ad a nem rég
megszületett közösségen belül megélt kapcsolatokra vonatkozóan.
Péter kérdése felidézi, amit Jézus nem sokkal korábban mondott:
„Ha a testvéred vétkezik ellened…” Jézus beszél, mond valamit, és
Péter kisvártatva félbeszakítja, mintha ráébredne, hogy nem
értette jól, amit a Mestere mondott. És föltesz egy kérdést, az
egyik legfontosabbat a tanítványi úton. Hányszor kell
megbocsátani?
„Uram, ha vét ellenem
testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”
A hit útján járva is
sok kérdés merül fel. A hívőknek sincs birtokukban minden válasz, de
a kérdések ellenére hűségesek maradnak. Péter kérdése nem az Isten
ellen elkövetett bűnök megbocsátására vonatkozik, hanem inkább arra,
amikor egy testvér a másik testvérrel szemben elkövet valamit. Péter
jó tanítványnak gondolja magát, aki hétszer is megbocsát. És nem vár
Jézustól ilyen gyors, és minden korábbi biztonságát megingató
választ: „Mondom neked, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.” (Mt
18,22) A tanítványok ismerték Káin vérengző fiának, Lámechnek a
történetét, akit hetvenhétszer bosszulnak meg. Jézus épp erre utal,
és a határtalan bosszúval szemben elénk állítja a végtelen
megbocsátást.
„Uram, ha vét ellenem
testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”
Nem arról van szó,
hogy mentsünk fel valakit, aki folyamatosan megbánt, hanem inkább
arról, hogy a szívünkben újra és újra bocsássunk meg. Az igazi
megbocsátás szabaddá tesz, és többnyire fokozatosan alakul ki. Nem
érzelem és nem is felejtés kérdése, hanem egy döntés, amelyet
nekünk, hívő embereknek nem csak akkor kell meghoznunk, ha újra és
újra megbántanak, hanem akkor is, valahányszor a megbántás eszünkbe
jut. Ezért kell hetvenhétszer megbocsátanunk.
Chiara Lubich ezt
írja: „Jézus válasza tehát elsősorban a keresztények közötti,
illetve ugyanazon közösség tagjai közötti kapcsolatokra vonatkozik.
Vagyis mindenekelőtt azokkal kell így viselkedned, akik testvéreid a
hitben; a családban, a munkahelyen, az iskolában, vagy – ha tartozol
ilyenhez – egy közösségben. Tudod, hogy milyen gyakran vissza
akarjuk fizetni a sértést egy annak megfelelő tettel vagy szóval.
Tudod, hogy a jellemek különbözősége, vagy az idegesség miatt, vagy
más okokból mennyire gyakori, hogy olyan személyek között, akik
együtt élnek, hiányzik a szeretet. Ne feledd hát, hogy csak a
megbocsátásnak egy folyton megújított magatartása képes fenntartani
a békét és az egységet a testvérek között. Mindig meglesz benned a
kísértés, hogy testvéreid hibáira gondolj, hogy visszaemlékezz
múltjukra, hogy másnak akard őket, mint amilyenek… Meg kell szoknod,
hogy új szemmel nézz rájuk, hogy újnak lásd őket: hogy fogadd el
őket mindig és azonnal olyannak amilyenek, akkor is, ha nem bánják
tetteiket.”
„Uram, ha vét ellenem
testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?”
Mindannyian a
„bocsánatot nyertek” közösségébe tartozunk, mert a megbocsátás Isten
ajándéka, amelyre mindig szükségünk van. Folyamatosan
rácsodálkozhatunk az Atya végtelen irgalmára, aki megbocsát, ha mi
is megbocsátunk.
Vannak helyzetek,
amikor nem könnyű megbocsátani: politikai, szociális vagy gazdasági
helyzetekből fakadó ügyek, ahol a megbocsátás közösségi méreteket
ölthet. Sok ember példáját látjuk, akik a legkeményebb körülmények
között is meg tudtak bocsátani az őket támogató közösség
segítségével.
Osvaldo Kolumbiában
él. Halálos fenyegetést kapott és látta, ahogy megölték a testvérét.
Ma egy olyan gazdaszövetség elnöke, ahol a fegyveres harcokban
egykor közvetlenül részt vett embereket foglalkoztatnak.
„Könnyű lett volna
újabb erőszakkal válaszolni a bosszúra, de én nemet mondtam –
beszéli el Osvaldo. Nagyon-nagyon nehéz megtanulni a megbocsátás
művészetét, de a fegyver és a háború soha nem lehet megoldás az
életünkre. Az átalakulás útja más, közel kell jutnunk a másik ember
lelkéhez, de gőggel és hatalommal ez lehetetlen, alázatra van
szükség, és ez a legnehezebben felépülő erény.”
Letizia Magri
|