Életige 2022 május
„Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást!”
(Jn 13,34)
Az utolsó vacsorán
hangzik el ez az ige. Jézus tanítványaival összegyűlt az asztal
körül, épp az előbb mosta meg a lábukat. Néhány óra múlva
elfogják, halálra ítélik és keresztre feszítik. Amikor már csak
kevés idő van hátra és közel a cél, akkor szokás elmondani a
legfontosabb dolgokat, amit az emberek „végrendeletként” hagynak.
János evangéliuma
ennek kapcsán nem az Eucharisztia alapításáról szól, hanem ehelyett
a lábmosást írja le. És ennek fényében kell értelmeznünk az új
parancsot. Jézus először cselekszik és csak azután tanít, ezért tud
tekintéllyel szólni.
A felebarát iránti
szeretet parancsa már az Ószövetségben is szerepelt: „Szeresd
felebarátodat, mint saját magadat” (Lev 19,18). Jézus ennek egy új
aspektusára világít rá, a kölcsönösségre: a kölcsönös szeretet
teremti meg és jellemzi a tanítványok közösségét.
Ez a
szentháromságos, isteni életben gyökerezik, amelyben a Fiúnak
köszönhetően az ember is osztozni képes. Chiara Lubich egy példát
említ, egy képet, amely számunkra is megvilágítja ezt: „Jézus
ugyanis amikor a földre jött, nem a semmiből jött, mint mi, hanem a
Mennyből. És mint egy bevándorló, amikor egy távoli országba
érkezik, alkalmazkodik ugyan az új környezethez, de megőrzi saját
szokásait, saját öltözékét viseli, és továbbra is beszéli a saját
nyelvét, így Jézus is kétségkívül alkalmazkodott a földi, az emberi
élethez, de – mivel Isten volt – magával hozta a szentháromsági
életet, és ez a szeretet, a kölcsönös szeretet.”
„Új parancsot adok nektek:
szeressétek egymást!”
Itt bepillanthatunk
Jézus üzenetének a lényegébe, amely az első keresztény közösségek
frissességét idézi, és amely ma is a jellegzetessége lehet a
különböző csoportjainknak, szervezeteinknek. Ahol megvalósul a
kölcsönösség, ott megtaláljuk az életünk értelmét, és erőt merítünk,
hogy a fájdalmas és szenvedéssel teli pillanatokban is
továbbmenjünk, támaszt találunk az elkerülhetetlenül adódó
nehézségekben, és örömet tapasztalunk.
Nap mint nap sok
kihívással kell szembenéznünk: a járvány, a széthúzás, a szegénység,
a harcok: képzeljük csak el egy pillanatra, hogy mi történne, ha
sikerülne a mindennapokban megvalósítanunk ezt az igét. Új
távlatokat nyitna, feltárulna előttünk Isten terve az emberiségről,
és ez reménnyel töltene el. De ki akadályoz meg abban, hogy
felébresszük magunkban ezt az Életet, és testvéri kapcsolatokat
építsünk, melyeket kiterjeszthetünk az egész világra?
„Új parancsot adok nektek:
szeressétek egymást!”
Márta fiatal önkéntes, aki fogvatartottakat készít fel az egyetemi
vizsgára. „Amikor járni kezdtem a börtönbe, az volt a benyomásom,
hogy ezek az emberek nagyon törékenyek és tele vannak félelmekkel.
Kapcsolatokat kezdtem építeni, először szakmailag, aztán barátilag
is, a kölcsönös tisztelet és meghallgatás talaján. Hamar
megértettem, hogy nem csak én segítem a rabokat, hanem ők is
támogatnak engem. Éppen felkészítettem az egyik diákot egy vizsgára,
amikor meghalt az egyik rokonom, ő pedig épp akkor kapta meg a
bírósági végzést az elítéléséről. Mindketten nehéz időket éltünk. Az
órák alatt láttam, hogy nagy fájdalom forrong benne, amelyet
sikerült megosztania velem. Együtt hordoztuk ezt a szenvedést, és ez
segített továbbmenni. A vizsga után odajött hozzám, megköszönte, és
azt mondta, hogy nélkülem nem sikerült volna. Egyrészt a családomban
véget ért egy élet, másrészt pedig éreztem, hogy itt sikerült
megmentenem egy másikat. Megértettem, hogy a kölcsönösségből igazi
kapcsolatok születhetnek, barátság és mély tisztelet.”
Letizia Magri
|