Életige 2022 március
„Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” (Mt
6,12)
Az e havi életige a
Miatyánkból származik, abból az imádságból, amelyet Jézus tanított
nekünk. Mélyen a zsidó hagyományban gyökerezik ez az imádság, mert
a zsidók is „mi Atyánknak” szólították és szólítják ma is Istent.
Első olvasásra
döbbenetesek ezek a szavak: hogy kérhetjük mi Istentől azt, hogy
törölje el a vétkeinket, úgy, ahogy arra mi is képesek vagyunk az
ellenünk vétők iránt? Így hangzik ugyanis a görög szöveg. Részünkről
viszont a megbocsájtás mindig behatárolt, felületes és esetleges.
Ha Isten a mi
mértékünkkel mérne, az igazi büntetés lenne.
„Bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.”
E szavak főként azt
fejezik ki, hogy tudatában vagyunk annak, hogy Isten megbocsájtására
van szükségünk. Jézus adta e szavakat a tanítványai, tehát minden
megkeresztelt ember szájába, hogy a szív egyszerűségével tudjunk az
Atyához fordulni.
Ez abból a
felfedezésből születik, hogy testvérek vagyunk a Fiúban, testvérei
és követői Jézusnak, aki elsőként élte le az életét egyre teljesebb
odaadásban az Atya szerető akarata iránt.
Csak ha befogadtuk
Isten ajándékát, az ő mérhetetlen szeretetét, akkor kérhetünk bármit
is az Atyától, azt is, hogy tegyen egyre hasonlóbbá magához, még
abban is, hogy nap mint nap nagylelkűen megbocsátunk testvéreinknek.
A megbocsájtás
minden egyes tette szabad és tudatos választás a részünkről, melyet
nagy alázattal minden egyes alkalommal meg kell újítanunk. Soha nem
válik szokássá, hanem újra és újra odaadást kér. Jézus azt kéri,
hogy minden nap úgy imádkozzunk ezért, mint a mindennapi
kenyerünkért.
„Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek.”
Hányszor megesik, hogy a körülöttünk élők megbántanak valamivel, a
családban, az utcán, a munkahelyen vagy az iskolában, és nehéz jó
szívvel folytatnunk a kapcsolatot. Mit tegyünk hát? Ilyenkor
kérhetjük a kegyelmet, hogy utánozni tudjuk az Atyát: „[…] Élesszük
fel reggelente a szívünkben a teljes »amnesztiát«, azt a szeretetet,
amely mindent betakar, amely be tudja fogadni a másikat olyannak
amilyen, korlátaival, nehézségeivel együtt! Ahogy egy édesanya tenne
gyermekével, ha hibázik: mindent elnéz neki, mindig megbocsát,
mindig remél. Úgy közeledjünk mindenkihez, hogy új szemmel nézünk
rá, mintha sohasem követte volna el az adott hibát! Kezdjünk újra
mindig, tudva, hogy Isten nemcsak megbocsát, hanem el is felejt, és
tőlünk is ezt kívánja!”
Nagyon magasztos ez
a cél, de bizalomteljes imával egyre inkább megközelíthetjük.
„Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek.”
A Miatyánk imádság végig többes szám első személyben szól, a
testvériséget tükrözi. Nemcsak magamnak kérek, hanem a többieknek is
a többiekkel együtt. A többiek szeretete segít abban, hogy meg
tudjak bocsájtani, és szeretetből én is magamra vehetem a testvér
hibáját, mert lehet, hogy rajtam is áll, lehet, hogy nem tettem meg
mindent, hogy befogadjam, megértsem.
Olaszországban,
Palermóban a keresztény közösségek ökumenikus párbeszédben élnek, és
ez megkívánja, hogy túlmenjenek néhány nehézségen. Biagio és Zina
meséli: „Egy lelkész barátunk meghívott bennünket a gyülekezetükből
néhány családhoz, akikkel még nem ismertük egymást.
Vittünk magunkkal
pár dolgot az ebédhez, de ők értésünkre adták, hogy nem nagyon
örülnek ennek a találkozásnak. Így Zina finoman csak megkínálta őket
valamivel, amit készített, és végül mégis együtt ebédeltünk. Ebéd
után aztán kezdték sorolni, hogy milyen hibát látnak a mi
egyházunkban. Nem akartunk szócsatába kezdeni, hanem megkérdeztük,
hogy vajon az egyházunk melyik hibája, melyik különbözősége
akadályozhat meg bennünket abban, hogy szeressük egymást. Vitához
szokott barátaink elcsodálkoztak ezen, és lefegyverezte őket a
válaszunk. Az evangéliumról kezdtünk aztán beszélgetni, arról, ami
összeköt, és ez sokkal több, mint ami elválaszt. Letelt az idő, és
amikor búcsúzni kezdtünk, nem akartak elengedni. Ekkor
kezdeményeztük, hogy mondjuk el együtt a Miatyánkot, és miközben
imádkoztuk, nagyon erősen éreztük Isten jelenlétét. Meg kellett
ígérnünk, hogy újra meglátogatjuk őket, mert szerették volna, hogy a
gyülekezetük többi tagját is megismerjük. És ez így folytatódik évek
óta.”
Letizia Magri
|