Életige 2022 január
„Láttuk csillagát napkeleten, és eljöttünk, hogy
imádjuk őt.” (Mt 2,2)
Ezekről a szavakról
csak Máté evangéliuma számol be. Néhány „tudós” szájából
hangzottak el, akik messziről, jobbára titokzatos módon érkeztek a
Kisjézus látogatására.
Egy kicsiny
csoportról van szó, akik egy halvány fényt követve nagyon hosszú
utat tettek meg egy erősebb, egyetemes Fény, a világban már
megszületett és jelen lévő Király felé. Nem is tudunk róluk ennél
többet, de keresztény életünkre vonatkozóan nagyon elgondolkodtató
ez a részletgazdag esemény.
Idén ezt a mondatot
választották a közel-keleti keresztények az egység imahetének
mottójául. Jó lehetőség ez arra, hogy együtt induljunk tovább,
kölcsönösen befogadva egymást, és mindenekelőtt Isten tervét, hogy
az ő szeretetéről tegyünk tanúságot a földön minden ember és minden
nép előtt.
„Láttuk csillagát napkeleten,
és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”
A közel-keleti
keresztények így írnak az imahétre készült dokumentumban: „A Júdea
egén feltűnt csillag a remény régen várt jele, amely a bölcseket –
és valójában a föld minden népét – oda vezérli, ahol az igaz Király
és Megváltó megnyilatkozik. Ajándék ez a csillag, Isten szerető
jelenlétének jele az egész emberiség számára. […] A keletről
elindult bölcsek – mágusok, csillagászok, tudósok, akik tanúságtevői
a népek Istentől született egységének – az újszülött királyt
keresték, míg a célnál megpillanthatták és megismerhették a világ
Megváltóját újszülöttként. A kis betlehemi barlangban gyűlnek össze,
hogy tiszteletüket tegyék, és átnyújtsák ajándékaikat. A különböző
kultúrájú, fajtájú és nyelvű keresztények közös vonása, hogy
Krisztust keresik, és mindannyian arra vágynak, hogy imádhassák.
Ezért a keresztények küldetése az, hogy mint ama csillag, jellé
legyenek, amely az Istenre sóvárgó emberiséget vezérli,
mindannyiukat Krisztushoz vezeti, és Isten eszközévé teszi, amelynek
segítségével Isten minden nemzet egységét megvalósítja.” A bölcsek
csillaga mindenkinek ragyog, mindenekelőtt azok számára gyullad ki,
akik hagyják, hogy a szeretet bevilágítson lelkiismeretük mélyére.
Mindannyian tágra nyithatjuk a szemünket, hogy felismerjük, és
követésére indulhatunk a cél felé, hogy igazán találkozzunk Istennel
és a testvéreinkkel a mindennapjainkban, és mindenkivel megosszuk
kincseinket.
„Láttuk csillagát napkeleten,
és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”
Nagyon fontos, hogy
imádjuk Istent, és belássuk előtte, kik is vagyunk: kicsik és
törékenyek, akik mindig rászorulunk az ő irgalmára, és ezért mi is
őszinte irgalommal fordulunk mások felé. A csak Istent illető
tiszteletünk az imádásban fejeződhet ki teljesen.
Chiara Lubich szavai
segítségünkre lehetnek ebben: „Mit jelent »imádni« Istent? Olyan
cselekedetről van szó, amely csak Őt illeti meg. Imádni azt jelenti,
hogy azt mondjuk Istennek: »Te vagy a minden«. Más szóval: »az vagy,
aki vagy«, én pedig végtelenül kiváltságos vagyok, hogy ezt
felismerhettem. Imádni azt jelenti, hogy […] »én semmi vagyok«; és
ezt nemcsak szavakkal mondjuk ki. Ahhoz, hogy imádjuk Istent,
semmivé kell válnunk, hogy Ő győzedelmeskedjen bennünk és a
világban. […] Van egy biztos út, amelyen eljuthatunk annak
megvallásához, hogy mi semmik vagyunk és Isten a minden. Ahhoz
ugyanis, hogy megsemmisítsük gondolatainkat, nem kell másra
gondolnunk, csak Istenre, és az evangéliumban kinyilatkoztatott
gondolatait kell magunkévá tennünk. Ahhoz, hogy megsemmisítsük
akaratunkat, nem kell mást cselekednünk, mint megtenni az Övét, amit
a jelen pillanat mutat meg nekünk. Ahhoz, hogy megsemmisítsük
rendetlen érzéseinket, elég, ha az iránta való szeretet van a
szívünkben, és szeretjük felebarátainkat, megosztva velük vágyaikat,
gyötrelmeiket, problémáikat, örömeiket. Ha mindig »szeretet«
vagyunk, akkor – anélkül, hogy észrevennénk – nem létezünk a magunk
számára. És mivel semmiségünket éljük, létünkkel aláhúzzuk Isten
felsőbbségét, azt, hogy Ő a minden. Ezzel nyitottá válunk Isten
igazi imádására.”
„Láttuk csillagát napkeleten,
és eljöttünk, hogy imádjuk őt.”
Fontoljuk meg a
közel-keleti keresztények befejező gondolatait: „A bölcsek meglátták
az Üdvözítőt, és együtt imádták. Majd, miután álmukban utasítást
kaptak, más úton tértek vissza hazájukba. Hasonlóképpen a közös
imádságban megélt közösségnek arra kell ösztönöznie, hogy új utakon
térjünk vissza életünkbe, egyházunkba és világunkba. […] Az
evangélium mai szolgálatához szükség van az emberi méltóság védelme
iránti elkötelezettségre, különös tekintettel a legszegényebbekre,
leggyengébbekre és a peremre szorultakra. […] Az egyházak közötti új
út a látható egység útja, amelyet áldozatosan, bátran és
tántoríthatatlanul keresünk, hogy minden nappal egyre inkább »Isten
legyen minden mindenekben« (1Kor 15,28).”
Letizia Magri
|