Életige 2021 április
„Én vagyok a jó pásztor. A jó
pásztor életét adja a juhokért.” (Jn 10,11)
A bibliai kultúra
képei, a pásztorok nomád életének nyugodt ritmusa úgy tűnik,
nagyon távol áll a mi hatékonyságra és versengésre törekvő
mindennapjainkétól. Ennek ellenére mi is szükségét érezzük, hogy
megálljunk, megpihenjünk valahol, és találjunk valakit, aki
elfogad úgy, ahogy vagyunk.
Jézuson azt látjuk,
hogy ő kész mindenki másnál jobban befogadni minket, felüdülést
kínál, sőt kész az életét is odaadni bármelyikünkért.
János evangéliumának
ebben a hosszú fejezetében, ahol ez az életige szerepel, Ő arról
biztosít bennünket, hogy Isten minden egyes ember életének
történetében ugyanúgy jelen van, ahogy azt a próféták szava által
Izraelnek megígérte.
Jézus a pásztor, a
vezér, aki ismeri és szereti juhait, az ő megfáradt és gyakran
eltévelyedett népét. Ő nem egy idegen, aki nem törődik a nyájjal,
nem is egy rabló, aki lopni jön, nem is egy bandita, aki leöli és
szétszéleszti a nyájat vagy egy kereskedő, aki pusztán érdekből
cselekszik.
„Én vagyok a jó pásztor. A jó
pásztor életét adja a juhokért.”
Jézus biztosan a
tanítványait tekinti nyájának, azokat, akik megkapták a keresztség
ajándékát, de nem csak őket. Jézus minden embert ismer, nevén
szólít, és mindenkiről gyengéden gondoskodik.
Ő az igazi pásztor,
aki az igazi életre vezet, és értünk jön minden egyes alkalommal,
amikor eltévelyedünk. Sőt még az életét is odaadta, hogy
beteljesítse az Atya akaratát, hogy eljussunk a személyes közösségre
vele, és helyreálljon közöttünk a bűntől halálosan megsebzett
testvériség.
Mindannyian
felismerhetjük Isten hangját. Halljuk meg, amikor hozzánk fordul, és
kövessük bizalommal! Főleg pedig biztosak lehetünk a szeretetében,
hogy megért és feltétel nélkül megbocsát nekünk Ő, aki azt mondja:
„Én vagyok a jó pásztor. A jó
pásztor életét adja a juhokért.”
Amikor legalább egy kicsit megtapasztaljuk az ő csendes, de
határozott jelenlétét az életünkben, akkor felébred a szívünkben a
vágy, hogy ezt megosszuk másokkal, törődjünk többet velük, fogadjuk
be őket. Jézus példájára megpróbálhatjuk jobban megismerni a
családtagjainkat, a munkatársainkat, a szomszédokat, és
odafigyelhetünk a mellettünk élők igényeire.
Engedjük szabadjára
a szeretetünk fantáziáját, vonjunk be másokat, és hagyjuk, hogy
minket is bevonjanak mások. A magunk kicsinységében, így mégis
hozzájárulhatunk egy nyitott és testvéri közösség építéséhez, amely
türelemmel és bátran oda tud állni sokak mellé.
Erről az evangéliumi
mondatról elmélkedve, Chiara Lubich így ír: „Jézus nyíltan beszél
önmagáról: »Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint aki életét
adja barátaiért.« (Jn 15,13) És mindvégig kész is erre az áldozatra.
Az Ő szeretete ajándékozó szeretet, mely valóban kész feláldozni,
odaajándékozni életét. […] Isten tőlünk is (legalább a szándékot és
az elhatározást illetően) olyan szeretetet, olyan tetteket kér,
melynek mértéke az ő szeretete. […] Csak az ilyen szeretetet
nevezhetjük keresztény szeretetnek: mely nemcsak valamiféle
szeretet; nem egy máz csupán, hanem olyan szeretet, amely még az
életét is kockára teszi. […] Ha így teszünk, keresztény életünkben
minőségi ugrás, nagy minőségi ugrás fog bekövetkezni. És látni
fogjuk, hogy sok – a föld különböző pontjain élő – férfi és nő
csatlakozik majd Jézushoz, mert vonzza őket az ő hangja.”
Letizia Magri
|