Életige 2023 október
„Adjátok meg tehát a császárnak, ami a császáré, és az
Istennek, ami az Istené.” (Mt 22,21)
Jézus bevonult
Jeruzsálembe a nép kiáltozása közepette: „Dávid fiának” nevezték.
Máté evangéliuma ezt a királyi címet tulajdonítja Krisztusnak, aki
azért jött, hogy Isten országának küszöbön álló eljövetelét
hirdesse.
Ilyen körülmények
között zajlik Jézus egyedülálló beszélgetése az őt faggató
csoporttal. Vannak köztük, akik Heródes hívei, és vannak farizeusok.
A két tábor eltérően gondolkodik a római császár hatalmáról. Azt
kérdezik, hogy szerinte jogos-e adót fizetni az uralkodónak, és
ezzel akarják rákényszeríteni, hogy a császár mellé álljon, vagy
ellene szegüljön, és emiatt bevádolhassák őt.
De Jézus egy másik
kérdéssel válaszol: Kinek a képe van a pénzérmékre nyomtatva? Mivel
az uralkodó képe van rajta, így válaszol:
„Adjátok meg tehát a
császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”
De mi jár a
császárnak és mi jár Istennek?
Jézus Isten elsőbbségére hívja fel a figyelmünket. Ahogy a
római pénzen a császár képének lenyomata áll, úgy minden ember Isten
képének lenyomatát hordozza magán.
A rabbinikus
hagyomány maga is megerősíti, hogy minden ember Isten képére
teremtetett, és ennek a bemutatására éppen a pénzérmére vert képet
használja: „Amikor az ember pénzt ver ugyanazzal a formával, minden
darab ugyanolyan lesz, de a királyok királya, a Szent, legyen áldott
a neve, minden embert az első ember lenyomatával alkotott, és senki
sem pont olyan, mint a társa.” vö. Ter 1,26
Csak Istennek
adhatjuk oda magunkat teljesen, hozzá tartozunk, és benne találunk
szabadságot és méltóságot. Egyetlen emberi hatalom sem kívánhat
tőlünk ilyen fokú hűséget.
Egyedül Jézus ismeri
annyira az Istent, hogy segíteni tud a megfelelő helyre tenni őt:
„Számára szeretni annyit jelent, mint megtenni az Atya akaratát.
Ennek szolgálatába állította értelmét, szívét, minden energiáját,
egész életét: teljesen annak a tervnek szentelte magát, amelyet az
Atya alkotott róla. Az evangélium mindig úgy mutatja be Őt, mint aki
mindig és teljesen az Atya felé fordul […]. Tőlünk is ezt kívánja:
szeressünk, vagyis megalkuvások nélkül, teljes valónkkal, »teljes
szívünkből, teljes lelkünkből és teljes elménkből« tegyük annak
akaratát, akit szeretünk. […] Ez a legnagyobb radikalizmust kéri
tőlünk, mert Istennek nem adhatunk kevesebbet teljes önmagunknál:
teljes szívünket, teljes lelkünket, teljes elménket.”
„Adjátok meg tehát a
császárnak, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené.”
Hányszor vagyunk kétségek és nehéz döntések közepette, és ott a
veszélye, hogy engedünk a kísértésnek, és elszökünk a probléma elől.
Jézust is próbára teszik a kétféle gondolkodást illetően, de számára
világos, hogy Isten országának az eljövetele és a szeretet előrébb
való.
Ez az ige nekünk is
felteszi a kérdést: vajon a szívünk hírnévre vágyik, hirtelen
előléptetésre, a sikeres vagy befolyásos embereket csodálja, az
influenszereket? Előfordul, hogy a dolgokat helyezzük arra a helyre,
ami Istent illetné meg?
Jézus a válaszával
minőségi ugrásra hív bennünket, hogy komolyan és mélyen gondoljuk át
az értékrendünket.
A lelkiismeretünk
mélyén szól egy hang, néha csak halkan, más hangok között, de
felismerhetően. Ez a hang, mely arra hív, hogy fáradhatatlanul
keressük a testvériség útját, mindig arra bátorít, hogy újítsuk meg
ezt az elhatározásunkat, akkor is, ha az árral szembe kell mennünk.
Ezt gyakorolva,
megalapozzuk az igazi párbeszédet másokkal, hogy közösen találjunk
megfelelő választ az élet összetett helyzeteiben. Ez nem jelenti
azt, hogy kivonjuk magunkat a személyes felelősség alól a társadalmi
kérdésekben, sőt inkább azzal jár, hogy érdek nélkül a közjó
szolgálatába állunk.
Dietrich Bonhoeffer,
aki polgári ellenállást tanúsított a nácizmus ellen, így ír a
menyasszonyának a börtönből, ahol aztán végrehajtották rajta a
halálos ítéletet: „A hit, amire én gondolok, nem menekül el a
világtól, hanem kitart és szeret a világban, hűséges marad a
földhöz, minden gyötrelem ellenére, amivel ez jár. A házasságunk
legyen egy kimondott igen Isten földjére, arra bátorítson, hogy
létrehozzunk és teremtsünk valamit a földön. Attól tartok, hogy a
keresztények, akiknek csak fél lábbal van bátorságuk a földön állni,
azok a mennyországban is csak fél lábon fognak állni.”
Letizia Magri
|