Életige 2021 augusztus
„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint ez a gyermek, az a
legnagyobb a mennyek országában.”
(Mt 18,4)
Ki a legnagyobb, ki a
leghatalmasabb, ki a győztes a társadalomban, az egyházban, a
politikában, a piaci életben?
Ez a kérdés húzódik
meg a kapcsolatok mögött, irányítja a döntéseket és meghatározza a
stratégiákat. Ez az uralkodó logika, és észrevétlenül is eszerint
gondolkodunk, amikor pozitív és hatékony eredményeket szeretnénk
elérni a környezetünk javára.
Máté evangéliuma
bemutatja Jézus tanítványait, akik befogadták a mennyek országának
üzenetét, és szeretnék megtudni, hogyan lehetnek Isten új népének
főszereplői: „Ki lesz a legnagyobb?”
Jézus most is egy
váratlan válasszal áll elő: egy kisgyermeket állít a csoportosulás
közepére, és ezt a tettét félreérthetetlen szavakkal meg is
magyarázza.
„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint
ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.”
A versengő és saját
magával megelégedő mentalitással szemben Jézus a társadalom
leggyengébb alanyát állítja elénk, azt, aki nem dicsekedhet
megvédendő szerepekkel, aki mindenben függő helyzetben van, és
spontán módon mások segítségére bízza magát. Ez azonban nem a
passzivitásról szól és nem is arról, hogy le kell mondanunk a
felelős és javaslattevő magatartásról, hanem inkább arról, hogy amit
teszünk, azt akarattal és szabadon vigyük végbe. Jézus azt kéri,
hogy legyünk kicsivé, hogy szándékosan és teljes odaadással
határozottan váltsunk irányt.
„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint
ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.”
Így írja le Chiara
Lubich az evangéliumi gyermek jellegzetességeit: „[…] a gyermek
bizalommal hagyatkozik apjára és anyjára, hisz a szeretetükben. […]
A hiteles keresztény olyan, mint amilyen a gyermek, hisz Isten
szeretetében. Határtalan bizalommal van a mennyei Atya iránt,
karjaiba veti magát. […] A gyermekek mindenben szüleiktől függenek.
[…] Mi is, mint »evangéliumi gyermekek«, mindenben az Atyától
függünk, […] Ő tudja, hogy mire van szükségünk, és még mielőtt
kérnénk tőle, már meg is adja. Még Isten országát sem mi hódítjuk
meg, hanem az Atya kezéből kapjuk ajándékként.”
Chiara azt is
aláhúzza, hogy a gyermek teljesen az apjára hagyatkozik, és mindent
tőle tanul meg. Így „az »evangéliumi gyermek« mindent Isten
irgalmába helyez, elfelejti a múltat, nap mint nap új életet kezd,
nyitott a Szentlélek sugallataira, mindig kreatív. A gyermek egyedül
nem tud megtanulni beszélni, szüksége van valakire, aki megtanítja.
Jézus tanítványa […] mindent Isten igéjéből tanul meg, egészen
addig, mígnem az evangélium szerint fog beszélni és élni.
A gyermek utánozni
szokta az apját. […] Így tesz az »evangéliumi gyermek« is: mindenkit
szeret, mert az Atya »fölkelti napját jókra és gonoszokra, esőt ad
igazaknak és bűnösöknek«; elsőként szeret, mert Ő már akkor
szeretett minket, amikor még bűnösök voltunk; ingyen, érdek nélkül
szeret, mert a mennyei Atya is így tesz.”
„Aki ugyanis kicsivé lesz, mint
ez a gyermek, az a legnagyobb a mennyek országában.”
Vincent és családja
Kolumbiában nagyon szigorú megszorítások közt élte át a járvány és a
karantén próbatételét. Így ír erről: „Amikor megkezdődött a
szükségállapot, hirtelen nagyon megváltoztak hétköznapjaink.
Feleségem és a két nagyobb gyermekem vizsgára készült az egyetemen,
miközben a legkisebb képtelen volt megszokni az online oktatást.
Senkinek nem volt ideje a másikkal foglalkozni. Ezt a robbanásig
feszülő káoszt látva arra gondoltam, itt a lehetőség, hogy
megtestesítsük a szeretet művészetét, amit az evangélium szerint
rendezett »új életünk« kapcsán gyakorolni szeretnénk. Rendet tettem
a konyhában, ebédet készítettem, és elkezdtem megtervezni az
étkezéseket. Nem vagyok gyakorlott szakács, és a takarítás sem az
erősségem, de láttam, hogy ezzel csökkenhetne a mindennapos
szorongás. Aztán, ami egyszeri szeretet cselekedetnek indult,
hónapokon át tartott. Amikor a többiek is teljesítették
vállalásaikat, beálltak takarítani, elrakni a ruhát és rendet tenni.
Együtt állapíthattuk meg, mennyire igazak az evangélium szavai, és
hogy a találékony szeretet megsúgja, hogyan kerül minden egyéb a
helyére.”
Letizia Magri
|