VECSÉS - ÓVÁROS PLÉBÁNIA

HIRDETÉSEK 2023. július 2.

Évközi 13. vasárnap

1. Továbbra is kérjük Szent József közbenjárását Katolikus Óvodánk megvalósulásáért.

2. Köszönöm az önkéntes templomtakarítók és díszítők értékes és nagylelkű munkáját, amellyel közösségünk élete szebbé formálódik.

3. A Váci Egyházmegye honlapján értékes videókat találunk lelki töltekezésre.

4. Miserend 2023. július 9. Évközi 14. vasárnap

                9 óra  Erzsébet tér

              11 óra Szent Kereszt templom

        este 6 óra Jézus Szíve templom

5. Karitász Csoport vezetőjének, Nagy Gyuláné elérhetősége: 06-20-390-5485

6. Kedden este 6 órakor a Szent Kereszt templomban szentmise

7. Június hónapban lehetőség van az egyházi adó I. félévi befizetésére. Irodában, átutalással és szentmisék kapcsán a sekrestyében.

8. Pénteken elsőpéntek lesz. De. 9-12-ig meglátogatom a betegeket. Este 6 órakor a Jézus Szíve templomban is lesz szentmise, utána rövid Szentségimádást is tartunk.

9. Fiatalok zarándoktábora Júl. 5-11-ig tart. 10 fiatal vesz részt a zarándoklaton. Mária útjának Tatabánya-Esztergom szakaszát járják végig. Imádkozzunk Értük és Velük!

10. Ma van a Péterfillérek gyűjtése.