VECSÉS - ÓVÁROS PLÉBÁNIA

HIRDETÉSEK 2022. április 24.

Isteni Irgalmasság vasárnapja

1. Továbbra is kérjük Szent József közbenjárását Katolikus Óvodánk megvalósulásáért.

2. Köszönöm az önkéntes templomtakarítók és díszítők értékes és nagylelkű munkáját, amellyel közösségünk élete szebbé formálódik.

3. A Váci Egyházmegye honlapján értékes videókat találunk lelki töltekezésre.

4. Miserend május 1. Húsvét 3. vasárnapja

                9 óra Jézus Szíve templom

              11 óra Halmi telepi kápolna

        este 6 óra Jézus Szíve templom

5. Karitász Csoport vezetőjének, Nagy Gyuláné elérhetősége: 06-20-390-5485

6. Pénteken reggel a Jézus Szíve templomban 7:15 órakor énekes Laudest imádkozunk Katolikus Iskolánk tanáraival. Vezeti: Osikovizcné Csendesi Mária Igazgató asszony.
(Nagypénteken nem lesz.)

7. Hálás szívvel köszönöm meg újra a Kedves Hívek adományait és mindenki segítő munkáját, a Szent Kereszt Templom belső felújításáért. Ezen a héten elkezdődött a külső festés felújítása, amelyet a bejárati lépcső javítása követ majd. A szükséges anyagi forrást, pályázati úton nyertük el.

8. Kedden este 6 órakor Alapozó Hittan felnőtteknek a plébánián

9. Ápr. 30-án szombaton szeretettel híjuk és várjuk a bérmálásra készülő fiatalokat Gyálra a Dél-Dunás ifjúsági találkozóra.

10. Családok X. Világtalálkozójára készülünk.

Előtalálkozóra hívjuk a családokat május 21-én szombaton du. ½ 5-re a Szent Kereszt templomba.

Egyházmegyei nagytalálkozóra:
Július 2-án szombaton Veresegyházára.
A program 9.30 –tól  18 óráig tart.