VECSÉS - ÓVÁROS PLÉBÁNIA

HIRDETÉSEK 2021. december 12.

Advent 3. vasárnapja

Gaudéte vasárnap

1. Továbbra is kérjük Szent József közbenjárását Katolikus Óvodánk megvalósulásáért.

2. Köszönöm az önkéntes templomtakarítók és díszítők értékes és nagylelkű munkáját, amellyel közösségünk élete szebbé formálódik.

3. A Váci Egyházmegye honlapján értékes videókat találunk lelki töltekezésre.

4. Miserend december 19. Advent 4. vasárnapja

                9 óra Erzsébet tér

              11 óra Szent Kereszt templom

        este 6 óra Jézus Szíve templom: Diákmise

5. A maszk viselete november 1-től újra kötelező!

6. Karitász Csoport vezetőjének, Nagy Gyuláné elérhetősége: 06-20-390-5485

7. Kedden este 6 órakor szentmise utána lelkiségi Műhely az altemplomban

8. Közeledik a polgári év vége. Lehetőség van az egyházi adó II. félévi befizetésére. Irodában, sárga csekken, átutalással és a sekrestyében.

9. December 4-én szombaton du. 3 órakor Adventi lelki napot tartottunk. Köszönöm mindenkinek a hozzájárulását. Szülők, gyerekek, hitoktatók, osztályfőnökök és Igazgató asszony szolgálatát. És a sok süteményt is köszönjük. Köszönöm a bérmálkozó fiatalok és szüleik segítségét is.

10. Roráte szentmisék:

Hétfőn reggel :    ½  7 óra Jézus Szíve templom

Pénteken reggel:  ½ 7 óra Erzsébet tér

A szentmisék után lesz gyónási lehetőség.
A járványhelyzetre való tekintettel a szentmise utáni agapét nem tudjuk megtartani.

11. Adventi tartós élelmiszergyűjtés a rászorulók javára. Lehetőleg dec. 15-ig hozzuk el a felajánlott adományokat. A templomban kijelölt helyre tudjuk elhelyezni.

12. Karácsonyi betegellátás. Személyesen időpontot megbeszélve az otthonlakó idős, beteg családtagokhoz is szeretném elvinni az Oltáriszentséget.

13. Szombaton de. 9 órára szeretettel hívom és várom a bérmálásra készülő fiatalokat a plébániára.