vecsési Jézus szive plébánia
Isten hozott a Vecsés - Óváros Plébánia oldalán !

Heti gondolat archívum - 2021. dec. 13.

50.hét


<<előző heti gondolat

 Heti gondolat:
2021. 12. 13.
50. hét

Az egyháztanács tagjainak erényei

    Képes jóindulattal tekinteni az élet komplexitására, az egyházon belül és azon kívül egyaránt. A rideg, irgalom nélküli tanácsokból, még ha az evangéliumra hivatkoznak is – ezt írja elő az Evangélium, tehát meg kell tenni! - , hiányzik ez az alapvető képesség. Nem veszik tekintetbe az emberi gyarlóságot, a fokozatosság elvét. (…)

    Annak mély átérzése, hogy a tanács: ajándék. Mivel ajándék, imádságban kell kérni és nem szabad föltételeznünk, hogy már eleve birtokoljuk. Mivel ajándék, nem ragaszkodhatunk hozzá. A tanács nem fegyver, amivel a magam javára falhoz állíthatok másokat, hanem a közösséget szolgáló ajándék. (…)

    A tanácsadás a keresés és a kreativitás pillanata. A szóban forgó kérdést sietség nélkül meg kell vizsgálni, elmondani az első gondolatot, ami eszünkbe jut, tekintetbe véve ugyanakkor más, korábbi eseteket, ill. körülményeket és az ezekre adott megoldásokat. (…)

    Jézus arcát és az ahhoz hasonuló Egyház arcát szemléli.(…) Az Egyházban a döntések célja az, hogy minél inkább Urának képmására alakuljon. (…) Az Egyház testvéri formája Jézus arcának visszatükröződése, s minden egyházi útkeresés célja.

Carlo Maria Martini bíboros

Forrás: Hubertus Blaumeiser - Tonino Gandolfo: Amint az Atya szeret engem...


<<előző heti gondolat

 

Jézus Szive Plébániatemplom     2220 Vecsés Petőfi tér 1.

Szent Kereszt Templom     2220 Vecsés Jókai Mór u. 70.

Vecsés - Óváros Heti gondolat

 

Fel az oldal tetejére



©2010