Életige 2023 február
„Te vagy az Isten, aki láttál engem!”
(Ter 16,13)
Az élet igéje ebben a
hónapban a Teremtés könyvéből származik. Sárai szolgálójának,
Hágárnak a szavai, akit Sárai feleségül adott férjének Ábrámnak,
mert neki nem született gyermeke, hogy így tudjon utódokat
biztosítani. Amikor Hágár észrevette, hogy fogant, nagyobbra
tartotta magát úrnőjénél. Sárai pedig olyan keményen bánt vele,
hogy kénytelen volt a pusztába szökni előle. Isten pedig éppen ott
szólította meg különleges módon ezt az asszonyt, aki pedig
Ábrámhoz hasonló ígéretet kapott az utódaira vonatkozóan. Fiút fog
szülni, akit majd Izmaelnek nevez, ami annyit jelent, hogy „Isten
meghallgatott”, mert Isten meghallgatta Hágárt nyomorúságában és
megsokasította utódait.
„Te vagy az Isten, aki láttál
engem!”
Hágár viselkedése az
antik világ szokásos magatartását tükrözi, ahol az emberek nem
találkozhatnak túlzott közelből egy istenséggel. Hágár is
meglepődött és hála töltötte el, hogy ezt túlélte. Isten szeretetét
a pusztában tapasztalta meg, ahol egészen személyes közelségből
lehet találkozni vele. Hágár érzi Isten jelenlétét, Isten
szeretetét, aki „látta” őt fájdalmas helyzetében, aki törődik a
teremtményeivel, és szeretettel veszi körül őket. „Ő nem távoli
Isten, aki magunkra hagy minket, aki közömbös az emberiség, az egyes
ember sorsa iránt. Erről számtalanszor megbizonyosodhattunk. Itt
van, velem van mindig. Tud rólam: osztozik minden gondolatomban,
minden örömömben, minden vágyamban, velem hordozza az aggodalmaimat,
életem minden megpróbáltatását.”
„Te vagy az Isten, aki láttál
engem!”
Ez az életige
bizonyosságot ad és megerősít, hogy soha nem vagyunk egyedül életünk
útján, mert Isten velünk van és szeret. Néha „idegennek” érezzük
magunkat ezen a földön, mint Hágár, és legszívesebben megszöknénk a
nehéz és fájdalmas helyzetek elől. De biztosak lehetünk benne, hogy
Isten jelen van, és a vele való kapcsolat tesz bennünket szabaddá és
ad lehetőséget számunkra, hogy mindig újrakezdjünk.
P. is ezt
tapasztalta meg, amikor egyedül volt otthon a járvány idején. Azt
meséli: „Teljesen egyedül vagyok, amióta lezárták az országunkat és
beszüntettek minden tevékenységet. Senki sincs mellettem, akivel
megoszthatnám a tapasztalataimat, de amennyire tudom, megpróbálom
elfoglalni magamat valamivel a nap folyamán. De ahogy telnek a
napok, egyre nehezebben vagyok. Este nagyon nehezen tudok elaludni.
Az az érzésem, hogy soha nem jutunk ki ebből a nyomasztó állapotból.
Mégis mélyen ott él bennem, hogy teljesen Istenre kell hagyatkoznom
és hinnem a szeretetében. Nem kétséges számomra, hogy jelen van és
elkísér, erőt ad ezekben a magányos hónapokban. A testvéreimtől
érkező apró jelekből is azt látom, hogy nem vagyok egyedül. Például
éppen egy barátunk online megünnepelt születésnapja után jelent meg
a szomszédunk egy szelet tortával.”
„Te vagy az Isten, aki láttál
engem!”
Isten jelenlétének
oltalmában mi is hírvivői lehetünk az ő szeretetének. Hiszen arra
hív bennünket, hogy meglássuk mások szükségét és segítsük
testvéreinket, amikor a „pusztában” vannak, osztozzunk örömeikben és
fájdalmaikban. Lássuk meg, hogy mit él az emberiség, melynek mi is
szerves része vagyunk.
Álljunk meg és
lépjünk oda azokhoz, akik az élet számtalan kérdésének értelmét
keresik és válaszra várnak! Talán a barátaink közt találjuk meg
őket, a családunkban, az ismerőseink, a szomszédaink vagy a
munkatársaink között, akik anyagi nehézségekkel küzdenek vagy a
társadalom peremére szorultak.
Fölidézhetjük és
megoszthatjuk velük azokat a drága pillanatokat, amikor Isten
szeretetével találkoztunk, és újra fölfedeztük az életünk értelmét.
Együtt nézhetünk
szembe a nehézségekkel és fedezhetjük fel a mi életünk
pusztaságaiban is Isten jelenlétét és segítségét, hogy bizalommal
folytathassuk életünk útját.
Patrizia Mazzola
|