Vecsés - Óváros Plébánia : Jézus Szive Plébániatemplom és Szent Kereszt Templom
Isten hozott a Vecsés - Óváros Plébánia oldalán !

Vecsés - Óváros Plébánia

 

 Heti gondolat:
2026. 07. 13.
28. hét

„Eggyé válni” – ahogy Jézus tette

    Nem kis árat fizetett Isten Fia azért, hogy eggyé váljon velünk. Ő valóban a „másikat élte”. Íme, az ember: Jézus, aki megszületik, mint mi, zsidó a zsidók között a zsidó kultúrában. Él, dolgozik, sír, elfárad, szenved testben és lélekben, Istennek ajánlja a Tőle való elhagyatottság félelmetes érzését, megfosztják mindenétől, meghal. Így minden élethelyzetet bejárt, amit ember bejárhat, hogy, szívében összegyűjtve, mindenkit az Atyához vigyen.

    Rá tekintünk, ha azt szeretnénk tudni, hogyan vigyük el Istent azokhoz, akik nem ismerik, vagy másként ismerik. „Eggyé válni” velük azt jelenti, hogy befogadunk gazdag kultúrájú, olykor évezredes hagyományú népeket, és bennük termékennyé tesszük az örömhírt.

    Így minden ember a világon, legyen akár ateista, materialista, kegyetlen, terrorista, bűnös, drogos, tolvaj, gyilkos: mind-mind a keresztre feszített Jézusra emlékeztet, amikor elhagyottságában felkiáltott. Az iránta való szeretet ad új lendületet a papnak, hogy megértse, hogyan és miben folytasson párbeszédet velük, hiszen Jézus azért jött, hogy meggyógyítsa a betegeket.

Chiara Lubich

Forrás: Hubertus Blaumeiser - Tonino Gandolfo: Amint az Atya szeret engem...


Heti gondolat archivum

 

VECSÉS - ÓVÁROS PLÉBÁNIA

HIRDETÉSEK 2026. július 12.

évközi 15. vasárnap

1. Továbbra is kérjük Szent József közbenjárását Katolikus Óvodánk megvalósulásáért. A Fő út 51. sz. alatti explébánia mögé építünk 3 csoportszobát és egy tornatermet. Nagy udvarral és kiváló parkolási lehetőségekkel.

2. Köszönöm az önkéntes templomtakarítók és díszítők értékes és nagylelkű munkáját, amellyel közösségünk élete szebbé formálódik. Különösen az ünnepek előkészítését.

3. Miserend 2026. július 19, 26. 
                   
évközi 16., 17. vasárnap
                   

            este 6 óra  Jézus Szíve templom


4. Karitász Csoport vezetőjének, Nagy Gyuláné elérhetősége: 06-20-390-5485

5. Lehetőség van az egyházi adó I. félévi befizetésére. Irodában, sekrestyében szentmise előtt vagy után és banki átutalással.

 


Hírdetések archívum

 

Az imaapostolság júliusi szándéka

Az emberi élet tiszteletéért
Imádkozzunk az emberi élet tiszteletben tartásáért és
védelméért annak minden szakaszában, Isten ajándé-
kaként elismerve azt.

 

Jézus Szive Plébániatemplom

2220 Vecsés Petőfi tér 1.

Szent Kereszt Templom

2220 Vecsés Jókai Mór u. 70.

 

Jézus Szive Plébániatemplom
2220 Vecsés Petőfi tér 1.
Szent Kereszt Templom
2220 Vecsés Jókai Mór u. 70.

 

Weboldalunkkal szeretnénk segítséget nyújtani:

• plébániánk tagjainak,
• a közösségünkbe bekapcsolódni vágyóknak,
• az életünk iránt érdeklődőknek,
• a felnőtt korban keresztelkedni, szentségekhez járulni vágyóknak,
• a gyermekük hitoktatását, keresztelését kérőknek,
• az egyházi házasságot kötni szándékozóknak,
• a keresztény-katolikus hit iránt érdeklődőknek,
• a lelki támaszt keresőknek.

Fel az oldal tetejére


A vecsési Szent Kereszt Felmagasztalása templom külső felújításon esett át a 2021-22. évben.
Megújultak a külső falfelületek, a főbejárat lépcsője új gránit burkolatot kapott.

A felújítás teljes egészében Magyarország Kormányának támogatásából valósult meg
.


Vecsés - Óváros Plébánia : Jézus Szive Plébániatemplom és Szent Kereszt Templom


©2010